A Zseppelin utazási iroda négynapos, „Délvidéki kirándulás,  a magyar emlékek nyomában” útján egy régi vágyunk megvalósítására került sor, a déli tájak általunk még nem látott részeit kereshettük fel.

 Az út Zala (Mayer) György munkásságával kezdődött a Hősök terén és azzal is fejeződött be az aradi Piac téren, nevezetesen Gábriel arkangyaltól a Hungária emlékműig tartott a sokat emlegetett mottó jegyében: rólunk döntöttek – nélkülünk (sine nobis, de nobis /concluduntur/).

Első két napunkat javarészt Szerbiában töltöttük, a török hódítás irányával ellentétes útvonalat bejárva a vaskapui erőmű gátjáig, ahol aztán Romániába átlépve folytattuk a kirándulást.

Első állomásunk Pétervárad erődje volt a cisztercita kolostorral

és az impozáns óratoronnyal. Az óratorony arról nevezetes, hogy a kismutatója a perceket, nagymutatója az órákat mutatja állítólag a hajósok kérésére, akik így jobban tudták leolvasni az aktuális időt. 

Pétervárad nevét birtokosáról, Péterről kapta, aki a Bánk bán híres Petúr bánjának az ihletője és akit 1213-ban Gertrud királynő meggyilkolásában való részvételért végeztek ki. A törökök előnyomulásuk során 1526 július 15.-én foglalták el a várat, és az 1694-ig török kézben volt. Savoyai Jenő itt aratott fényes győzelmet a törökök felett 1716 augusztus 5.-én, mely a karlócai béke 25 évét figyelembe véve elég nagy matematikai ellentmondás. Az 1848-49 –es szabadságharcban Komárom mellett a legtovább kitartó végvár volt, csak 1849 szeptember 7.-én adták fel védői.

Pétervárad mindig önálló település volt és az ma is, bár természetesen összeépült a Duna másik partján lévő nagy településsel Újvidékkel. A vár megközelítése komoly feladat egy nem éppen fiatalokból álló csoportnak, de hősiesen teljesítettük a több száz lépcső megmászását, hozzátéve még a 30 fokos hőmérsékletet is.

A várból gyönyörű kilátás nyílik Péterváradra

és Újvidék városára

valamint a kanyargó Dunára ( meg a lebombázott híd pilléreire).

Rohantunk tovább, hogy az első napi zsúfolt program hiánytalanul megvalósulhasson és a Duna partján tovább haladva rövidesen Karlócára értünk, ahol 1699 január 26.-án írták alá a karlócai béke néven kötött egyezményt. Az egyezményben, melyet az Oszmán birodalom a Szent Liga tagjaival ( Habsburg Monarchia, Velencei Köztársaság és Oroszország) kötött 25 éves békét fogadtak és meghatározták a területi hovatartozásokat, mellyel befejeződött a törökök magyarországi jelenléte is. A Savoyai Jenő vezette seregek által visszafoglalt területek újra a Monarchia részét képezték, kivéve a már szintén elfoglalt, de gyakorlatilag lakatlan Temesközt. (Savoyai zokon is vette, de a jutalmak meggyőzték). A békét nagy sátrakban kötötték meg, ennek helyén áll ma a kápolna, mely a törökök feletti győzelemre emlékeztet, minket meg a mottóra és a 25 év alatti sikerekre.

Még délebbre haladva elértük a ma már Belgrád külvárosaként funkcionáló Zimonyt, ahol a Hunyadi-Gárdos torony volt úti célunk. A torony a milleniumi emlékezések egyik ékköveként a magyar határokon elhelyezett emlékművek egyike. Az épületet Jencs Ferenc tervezte és itt került elhelyezésre a határvidéket szimbolizáló, Zala György által készített, hét Hungária allegórikus szobor egyike. Eredeti állapotában így nézett ki:

Trianon után a szerbek levették az épületről, csak úgy mint a tetején pompázó birodalmi turulmadarat. Ma egy lelkes képzőművész jóvoltából restaurálták és nagyon jó állapotban van,

kilátójáról gyönyörű képet kaphatunk a Duna-Száva összefolyásáról, a nagy hadi szigetről és távolban a Kalemegdán erődről valamint a modern Belgrádról.

Megérkezve Belgrádba rögtön az erőd bevétele volt a feladat. Nekünk jóval könnyebben ment, mint korábban, hiszen Hunyadi János 1456 július 21-22.-én visszaverte a törökök jelentős túlerőben lévő seregét és ezzel 75 évre megmenekítette Európát a török hódítástól.

Sajnos a csata és az azt követő járvány az Ő és segítője Kapisztrán János életét sem kímélte meg, augusztus 11.-én Zimonyban elvitte a pestis. A mai Gárdos torony környékén temették el, a csontjait nem sikerült megtalálni és beazonosítani. Siremléke Gyulafehérvárott  a Szent Mihály székesegyházban található.

Az erőd egy háromszoros várárok rendszerrel és a Duna és a Szava által két oldalról természetes védelemmel ellátott erődítmény, melynek bevétele komoly gondot okozhatott.   A törökök 1521-ben foglalták el az erődöt és a várost és komoly oda-vissza sikerek és egyezmények nyomán csak 1867-ben vonultak ki véglegesen a városból.

Most a külső várárkot komoly fegyveres arzenál kiállítása,

a belsőt pedig a dinoszaurusz kiállítás védi, ember legyen a talpán, aki ostromba kezd.

A belső vár szerencsére üres, park, zenei pavillon

és egy gyönyörű Viktor szobor található benne.

Természetesen, mivel a város felett uralkodó pozícióban fekszik a kilátás a Duna - Száva összefolyására és a városra nagyon szép.

Napunk utolsó állomása a szerb ortodox templom (Szent Márk) meglátogatása volt, mely a helyi pópa főtemploma

és ennek megfelelő díszítettségű is. Minden görög-keleti templom fő ékessége az ikonosztáz,

de különlegesen díszített a csillár is.

Belecsöppentünk valamilyen szertartásba is.

Még egy rövid szabadidős program keretében sétáltunk a helyi főutcán, egy szép épülete a sok közül:

majd jól megérdemelt pihenőre tértünk egy külvárosi szállodában, mely a Hotel Elegance nevet viselte. Kicsit nagyképű elnevezés, de mire ezen elgondolkodtunk volna, már rég aludtunk.