Ezen a napon a tudás, a menekülés és a jelenések voltak utazásunk célkeresztjében.

Első állomásunk a legrégebben alapított portugál egyetem városa, kedvenc krimiíróim egyike, Jose Rodrigues dos Santos főhősének, dr. Tomas Noronhának szülővárosa Coimbra volt. Már meg sem lepődtünk, hogy a Mondego folyó partján fekvő város óvárosa egy dombon helyezkedik el, uralva a környező vidéket.

A lényeges különbség az, hogy itt a legmagasabb ponton nem templom, hanem az egyetem palotára hajazó épületei helyezkednek el. Ez nem véletlen, hiszen az egyetem legrégebbi épületei III. János palotájának épültek, csak amikor a máshová költözés mellett döntött, akkor ide helyeztette az eredetileg Lisszabonban alapított tanintézményt, mely 1300 körül itt kapott egyetemi rangot. Ennek megfelelően az épületek külső képe is fejedelmi. Már az udvarra történő bejutás is ezen a csodálatos kapun keresztül megelőlegezi a további látványosságokat.

Az épületegyüttes udvarán helyezkedik el a harangtorony, a  belső helyiségben kialakított kápolna mellett. 

A kápolna orgonája igencsak barokkos

A Joanina könyvtár bejárati kapuja még mívesebb

A belső tér pedig csodálatos

A másik udvar is tartogat meglepetéseket

vele szemben pedig ilyen árkádos kiképzésben gyönyörködhetünk. Itt már megjelenik a portugál keramikus művészet, az azulejo, amely végig kísért minket sok-sok látványosságnál.

Ez természetesen a ma is teljes gőzzel működő egyetem reprezentatív része, bár mindkét egységét ma is rendeltetésszerűen működtetik, de természetesen jelentősen kinőtték ezeket az épületeket. Ezért az ötvenes években iszonyatosan oda nem illő ronda épületmonstrumokkal bővítették a tanintézményt, kellően elcsúfítva az óváros képét.

Azért szerencsére a kanyargós, szúk utcák a hozzá illő épületekkel és aranyos kis terekkel valamint rengeteg templommal, melyek méretükben lényegesen kisebbek a megszokottnál nagyon szép összképet adnak. A templomok homlokzatát különös műgonddal díszítették. Példázza ezt a főtéren lévő Szent Kereszt templomé.

A parányi téren vele szemben még egy templom áll és még sok a dombon szerte szét. Alig van hely a kiülős kávézóknak. 

A mai város a domb körül terjeszkedik a folyó nyújtotta adottságok figyelembe vételével, de azért ott is van pár figyelemre méltó épület, egy ezek közül.

Mindez azonban a búcsú látványt nem helyettesíti, ahogy felnézünk a tájat uraló dombra

Következő állomásunk a templomos lovagok igazi mentsvára Tomár volt.

A templomos lovagok rendje a keresztes háborúk idején Jeruzsálemben alakult mindössze 9 lovaggal. Engedélyt kaptak arra, hogy a jeruzsálemi templom területén éljenek és ásatásokat folytassanak. Amikor kiűzték a keresztes lovagokat a Szentföldről a lovagrend tagjai visszatérve Európába már jelentős vagyonnal és tudással rendelkeztek és a vagyonból hatalmas építkezésekbe kezdtek. A korabeli katedrálisok építésének finanszírozása ( például a chartresi ) mellett nagy összegeket kölcsönöztek kamatra a kor uralkodóinak. Kicsit túllőttek a célon, mert amikor III. Károly francia király már semmilyen módon nem tudta adósságát törleszteni összefogott III. Kelemen pápával és először betiltatta a rendet, majd 1307-ben lecsapott a templomos lovagokra, gyakorlatilag a teljes vezérkart elfogta és kínvallatással ki akarta csikarni belőlük, hogy hol van a rengeteg pénzük. Ezzel a rend meg is szűnt létezni, de hogy-hogy nem az előző napokban vagy 15 megrakott szekér indult Párizsból a tengerpart felé és innen nyoma veszett mind a szekereknek, mind a vagyonnak. A főnököt aztán máglyán megégették a humanizmus jegyében, de pénz az nuku. A mai napig a történelem egyik legnagyobb, megfejtetlen rejtélye ez. Portugáliában másként álltak a templomosokhoz. Bár hivatalosan ott is betiltották a rendet, de hallgatólagosan megengedték nekik, hogy már rendekbe olvadjanak be és a hozzájuk szökött túlélőket befogadták, gondolom búsás haszon ellenében ( korabeli letelepedési kötvény ). A Franciaországból ide szökött templomosok zöme Tomárban kapott menedéket és innentől a klasszikus lovagvár óriási fejlődésnek indult.

Kívülről komor, bevehetetlen erődnek látszó, vastag falakkal övezett puritán menedéknek látszik.

Aztán az erőd kapuján belépve már kiderül, hogy a szerény külső mögött azért szerették a jólétet és a szépséget.

és az erőd falain belüli élhatő környezetet.

Gazdagságukat a díszítésekben juttatták kifejezésre és ez ragyogő faragások formájában nyilvánult meg a külső felületeken.

melynel legcsodálatosabb példája ez az ablak, nem lehet eléggé dícsérni.

A hitélet az erőd falain belül zajlott, a kerengő is méltó a külső díszítésekhez.

A templombelsőt fényképeken nem igazán lehet jól megmutatni, azonban a videóban jól látható, hogy a gazdagság és a jó ízlés tud együtt is működni.

Talán nem véletlen, hogy ezt az erődöt soha nem sikerült bevenni és ezáltal szerencsére viszonylag érintetlenül maradhatott ránk.

Délután a komorság után az áhitat birodalmába látogattunk.

1917-ben Fatima mellett három gyerek nyájat legeltetett, amikor hirtelen nagy fényességet láttak és megjelent előttük a Szűzanya. Azt kérte tőlük, hogy buzgón imádkozzanak és minden hónap 13.-án jöjjenek el ugyanerre a helyre, ahol ismét megjelenik nekik. A három gyerek - Jacinta, Lucia és Francesco - meg is tette ezt, bár erős kételyek fogadták elmesélésüket, de végül október 13.-án állítólag 30-70000 ember jelenlétében is megismétlődött a jelenség. Az egyház így fogadja el a történeteket.

Az első alkalmakkor Mária három jóslatot árult el a gyerekeknek, akik közül csak Lucia élte meg a felnőttkort, a másik két gyerek spanyolnáthában hamar két-három év múlva meghalt.

Lucia apácaként élte le az életét és mivel csak az első két titkot árulta el, a harmadikat titokban tartotta, nagy ismertségre és érdeklődésre tett szert, bár felettébb visszahúzódó és szerény életet élt.

A harmadik titok aztán II. János Pál által ismertetésre került, de igazi értelme máig találgatások és összeesküvés elméletek tárgya. Ki-ki értelmezheti saját módján hite szerint.

Mindezt kihasználva a hívők óriási zarándokhelyeként épült ki a mai kor kereskedelmi szellemének jegyében a ma látható zarándokhely, mely két részből áll.

Az első rész egy Kálvária  mely ráadásul a Magyar Kálvária nevet viseli, mert egy magyar házaspár építtette és ahhoz a helyhez vezet, ahol a gyerekeknek először volt látomásuk. Biztos bennem van a hiba, de amíg átverekedtük a kegyszerárusok dzsungelén magunkat, hogy elindulhassunk a kiépített ösvényen bizony belőlem az ihlet javarészt elszállt. Már Padovában is megdöbbentett annak a giccsáradatnak a mennyisége, amellyel a látogatókat vásárlásra kényszerítik, ahelyett, hogy a tényleges áhitatra koncentrálhatnának. De végül is a stációk mellett elhaladva egy szép emlékmű zárja a zarándoklat ezen részét.

A modern emlékmű belsejében egy még modernebb Mária ábrázolással.

A zarándokhely fő tere a templomtér

Itt akár 100000 ember is összegyűlhet valamely kiemelt ünnep alkalmából, de mint látható egy átlagos napon is szép számmal keresik fel a zarándokok és persze a turisták.

Az aranyozott áldást osztó Krisztus szobor ragyogóan csillog a szikrázó napsütésben

és néz le a gyerekekre, akikből valamiért csak a két testvért, Luciát és Jacintót szoborták ide.

A tér oldalában különálló kegyhely a Jelenések kápolnája, hasonlóan nagy kegyben tartva, előterében a Mária szoborral..

Érdekes időutazás volt ez a nap, bőven volt mit emészteni a késői pihenés alatt.