Ezen a napon sem unatkoztunk, bár a délelőtt hosszú buszozással telt, míg Temesvárra nem értünk.

A városba bebuszozva megállapítható, hogy a panelek állapota nagyjából az  építése kori szintet tükrözi, de annál nagyobb a kontraszt a belváros felújított épületeivel. Temesvár – ahogy régebben nevezték, a kis Bécs – a Partium kulturális központja volt és maradt a mai napig, bár a magyar lakosság ma már alig 13%-a az itt élőknek, a színház – Csiky Gergely nevét viseli - ami egyaránt színház és operaház, de ugyanakkor német színház is, jelezve, hogy a kultúra egyetemes és jól megfér egymás mellett.

A gyalogos túránk hol is kezdődhetett volna máshol mint az ortodox főszékesegyháznál,

majd a három, szinte egymásba érő belvárosi főtér látogatásával folytatódott. A templomtól a szépen parkosított téren haladva

középen mi is lehetett volna, mint az olaszok által adományozott Romulus és Remus szobor a szoptató farkassal – a dáko-román kontinuitás –

és a szép paloták közül is kiemelkedő Lloyd bankház épülettel. 

A teret a színház korántsem építészeti remekként számon tartható épülete zárja le. 

Mellette elsétálva értünk a Jenő herceg térre, melynek egyik oldalát a régi városháza épülete ékesíti,

és itt is találunk szép palotákat.

A téren keresztül vágva már meg is érkeztünk a következő, és erősen eklektikus főtérre a Losonczy térre, melyen körbe a városházi intézmények palotája ( itt írnokoskodott valaha Ady Endre ),

az ortodox egyház épületei,

barokk paloták, köztük Savoyai Jenő háza

és a római katolikus főszékesegyház, a Dóm található.

Visszafelé úton még megismerhettük Klapka György szülőházát is.

Ezek után jól esett egy kis pihenés sör és kávé mellett a szabadidőben, majd újabb buszozás Aradra, utunk utolsó kulturális állomására.

Első megállónk az aradi vértanúk emlékműve volt, mely kellemesen beépült a helyi sportegyesület létesítményeibe, de örömmel állapítottuk meg, hogy korábbi látogatásunkhoz képest sokkal rendezettebb és jobb állapotban van, láthatóan törődnek vele.

Egy perces néma főhajtással emlékeztünk a kivégzett tábornokokra és a többi hősre,

majd a belváros felé vettük az irányt, miközben láthattuk a mai is katonai célokat szolgáló erőd bejáratát is.

Lógott az eső lába, amikor a színház mellől

elindultunk a piactérre, ahol Zala György egyetlen fennmaradt Hungária szobra van felállítva,

talpazatán a kivégzett 13 vértanú szobrával.

A tér másik szoborcsoportját nem részletezem, de az előfeltétele volt ennek a szobornak a felállításához. ( eredetileg a főtéren állt a szobor, majd szétszedve a minoriták udvarán hányódott, de megőrizték és így sikerülhetett az újra felállítása most már ezen a téren ).

Látogatásunk a Páduai Szent Antalnak szentelt templomban ért véget

és itt kaptunk egy kis esőt is, mely jelezte, hogy szomorúak vagyunk, mert véget ért ez a fárasztó, de nagyon tartalmas négy nap, mármint kulturális részről, hiszen az újra kisütő nap mellett még várt ránk egy kulináris élmény, nevezetesen az ópálosi borkóstoló. Balla Géza pincészetében

a rövid látogatás, melynek a borkészítés modern technológiájának és a hagyományos pincének a bemutatása volt a célja

egy komoly kóstolóba torkollott, négyfajta kiváló bort ízlelhettünk meg a nemzetközi piacon is egyre nagyobb sikereket elérő pince termékeiből.

Mindenki jókedvű lett, mert mi a kóstolótól, ők a vásárlásainktól kapták meg a remélt eredményt.

Nem maradt más hátra, mint elindulni hazafelé. Nagylaknál belefutottunk a csiksomlyói búcsúból hazaérkező honfitársainkba és még mindig ott rostokolnánk, ha leleményes sofőrjeink nem vágnak hátra arcot és egy kishatár átlépő felé vették az irányt. Negyed óra alatt ott voltunk a határállomáson, ahol az új schengeni szabályozás szerinti ellenőrzéssel egy óra alatt már végeztünk is és robogtunk hazafelé. Úgy hajnali egy felé érkeztünk, és jóleső fáradtsággal búcsúztunk idegenvezetőnktől, Ágnestől, aki nagyon sok lexikális tudással és ragyogó stílussal adta át nekünk azokat az ismereteket, melyeknek megismerése az út célja volt. Nagyon sokat köszönhetünk fáradhatatlan, jó humorérzékű és nem utolsó sorban kiválóan vezető és leleményes sofőrjeinknek Balázsnak és Sándornak akik a nyugodt utazásunkat biztosítottak. És persze mindannyiunktól, akik végigcsináltuk ezt az embert próbáló túrát.