Az éjszaka kellemes (és meglehetősen hangos) kakas kukorékolással volt teli, de kipihentebben folytattuk az utat dél felé. Első napi célpontunk Szendrő volt, ahol a Duna partján álló várat látogattuk meg. Első ránézésre megállapítottuk, hogy nem kell Pisába elmenni ahhoz, hogy ferde tornyot lássunk, itt szinte mindegyik, a várfalba épített valaha volt 21 torony közül bizony jócskán magán viseli az idő vasfogát.

A külső várfal kapuján belépve a tágas belső részbe értünk, ahol egyértelműen kirajzolódott előttünk a vár különleges, háromszög alakú elhelyezkedése.

melynek a Duna partján lévő szögletében helyezkedik el a külön fallal és vizesárokkal elválasztott ,

védett lakórésze a várnak, ahová a masszív várkapun keresztül lehet bejutni és melyet Végvár-Szendrőként illik emlegetni.

A várat Brankovics György uralta a török harcok idején és kétszínűsége miatt komoly nézeteltérései voltak Luxemburgi Zsigmond királlyal és Hunyadi Jánossal.

A törökök 1437 és  1526 között többször elfoglalták, majd a magyarok visszavették, de végül is itt a török uralom majd 200 évvel tartott tovább, mint nálunk.

A vár lakószárnyának belső terei ma filmforgatások és színházi előadások számára szolgálnak impozáns díszletként.

Kiemelkedő építészeti emléke a várfalba épített kecses gótikus ablakai.

A várfalról gyönyörű kilátás nyílik a Dunára és megcsodálható a parton épített kerek erőd is.

Maga a város helyes kis főterével hívja fel magára a figyelmet, melynek közepét természetesen a szerb ortodox templom uralja,

belső díszítése – mint minden hasonló templomé – nagyon szép. Különlegessége a fehér márvány ikonosztáz.

Útközben a természet egyik csodáját is sikerült meglátnunk.

Már erősen délután volt, amikor elérkeztünk utazásunk egyik csúcspontjához, a galambóci várhoz. Már a távolból fenséges látványt nyújt a kiszélesedő Duna a Vaskapu szoros bejárata és a dombról a folyóba eső vár kicsit párába vesző képe.

A vaskapui erőmű építésével a Duna vízszintje jelentősen – egyes helyeken 30 méterrel – emelkedett, így nagy területek kerültek víz alá, ennek esett áldozatul a vár alacsonyan fekvő fő része is. De valamit valamiért, ami kiemelkedik a vízszint fölé, az az egyik legimpozánsabb látvány, amit egy vár mutatni tud. Ráadásul a fényviszonyok is mintha nekünk lettek volna kitalálva, szóval elállt a szavunk.

A rácok által épített várat Károly Róbert, Zsigmond és Mátyás király majd Kinizsi Pál ostromolta és foglalta el, de a törökök uralma itt is 1688-ig tartott. A vár ostromának legendája az Arany János balladából – Rozgonyiné – is ismert és nagyon jó volt a vár tövében hallani az erre vonatkozó részletet.

A vár ezen részleténél kap nagy szerepet a képzelő erő, a víz alatt fekvő részeket nekünk kell hozzá illeszteni.

És még egy búcsúpillantás erre a gyönyörű várra, a szoros bejáratára és a túlparti Lajos-vár kicsike megmaradt tornyára.

A természeti szépségek ezzel csak elkezdődtek, hiszen éppen itt kezdődik a Duna fenséges szépségű szakasza a Vaskapu szoros, mely négy részletből áll, a galambóci szorosból, a  Vir szorosból, majd a harmadik része, egyben a leghíresebb a Kis és Nagy Kazán szorosból, végül, már a megépült erőmű alatti szakaszon a Síp szorosból, összesen a folyó 134 kilométeres szakaszán.

Ahogy haladtunk a Duna partján, hol a folyó közelében, hol a mellette lévő hegyekbe vájt utakon belefutottunk az út egyetlen viharába, mely komoly esővel, rövid ideig jégesővel fogadott minket, nem lehetett látni a 100 méterre lévő másik oldalt sem. De ahogy jött, olyan gyorsan el is ment a viharfelhő, mire a legszebb kilátást biztosító pontra értünk, már ideális viszonyok között készülhettek a fotók arról a szorosról, melyen másnap a hajóúton fogunk végigmenni.

A sziklába vésett monumentális Decebal szobor

de azért a természet szebb

Innen már rövid úttal elértük az 1972-ben átadott Vaskapu I. erőmű gátját, mely egyben határként szolgál Szerbia és Románia között.

Mivel a határon voltunk, természetesen nem lehetett kiszállni a buszból, így fényképeztük amit éppen el lehetett kapni. A zsilip ebből a perspektívából így néz ki

a román oldali gépészet egy része

és már át is értünk a gáton.

Alig háromnegyed óra alatt átértünk a határállomásokon és immár Romániában folytattuk utunkat most már a folyással ellentétes irányban Orsova felé, ahonnan letérve egy festői völgyben elértük aznapi úti célunkat, kétnapi szálláshelyünket Herkulesfürdőt.

Nekünk, valaha volt vegyészeknek nosztalgikus illat, a záptojás (kénhidrogén) szaga lengi be a települést, hiszen az itt található kénes, szulfátos gyógyvíz már a 18. század óta vonzza ide a gyógyulni vágyókat. A mai ide látogató persze nincs arra felkészülve, hogy ma csak egy kicsit van rosszabb állapotban a település mint akkor. A helyi lakosok ugyanúgy fürdenek a patakban mint annak idején, az épületek ( tisztelet a kevés rendbe hozott épületnek ) ráomlanak a bent tartózkodókra.

Mi a Hotel Ferdinándban laktunk, nekünk még külön szerencsével egy lakosztály jutott ( két szoba, a nappaliban bőrgarnitúra, hidromasszázs zuhanyozó – nem igazán használható állapotban – csodás kilátással a völgyre ) és a vacsora után ( a desszert fenomenális fagylalt volt ) a szálló gyógymedencéjében ( az 1850-es években épült, azóta nem sokat változhatott ) nagyot áztattuk magunkat. Közben egyik kedvenc csapatom megnyerte a BL-t, mi kell még?