Furcsa este és reggel, pakolás és a csomagok berakodása a buszba, költözünk a második, egyben utolsó portugáliai szállásunkra a nap végén.
De addig még sok minden vár ránk.
A tengerpart közeli úton majdnem Lisszabonig mentünk, majd az öböl vonalát követve nyugatra fordultunk és elhagyva a tengerpartot hegyes vidéken mentünk keresztül, ahol rövidesen elértük a portugál uralkodók nyári rezidenciájául szolgáló kisvárost, Sintrát.
A városka kellős közepén helyezkedik el a királyi kastély jellegzetes dupla kürtős kéményeivel.
A városka egy részlete a kastélyból fényképezve a dombtetőn a várral.
Most így visszatekintve rácsodálkoztam, hogy bent nem lehetett fényképezni, de még az interneten sem igazán látni a belsejéről felvételt. Szerencsére renitens énem itt sem tudott nyugton maradni és pár felvételt azért sikerült csinálni. A szabad programot kihasználva elszakadtam a csoporttól és a domboldalon, illetve a városkában sétálgatva is készült néhány felvétel.
A hegytetőn egy másik, talán pompásabb épület van, a Pena palota, mely szintén királyi lakhely volt. Az idő szűkössége és gondolom a meredek felfelé vezető út miatt a turistacsoportok ritkán keresik fel ezt is, de a leírások és a kép alapján mindenképpen javaslom meglátogatni. Én a bejárati kapuig eljutottam, nem olyan nehéz az odáig vezető út, de onnan még nem lehet rálátni a palotára.
Innen már csak egy ugrás a kontinens legnyugatibb pontja, Cabo da Roca. Egyszerre nyerheti el a legnyugatibb és a legszelesebb pont címet, kapaszkodni kell, nehogy lefújjon a szikláról a szél. Vadregényes táj, melynek elhelyezkedése nagy idegenforgalmi vonzerő.
Miközben halált megvető bátorsággal videóztam, Kati megvette az oklevelet, mely örök időre bizonyítja, hogy itt is voltam!
Ismét busz, követjük a part vonalát vissza Lisszabon irányába míg a bájos kikötői városkába Cascaisba nem értünk. Ez a valaha kis halászfalu ma a Lisszaboniak kedvelt üdülőhelye, alig 30 km-re a nagyvárostól, háromnegyed óra vonattal, mint otthon a Velencei-tó.
Rácsodálkoztunk a sziklás tengerpartra.
Megnéztük a kikötőt éppen apálykor, amikor a csónakok megfeneklenek az öböl homokjában, majd dagálykor ugyanott lágyan ringatóznak.
Ellátogattunk a halpiacra is, néztük az árverést és rácsodálkoztunk a nekünk óriásinak tűnő halakra, de sajnos ma még a szagot nem lehet lefényképezni.
A kihagyhatatlan kávé után irány a szálláshely. Áthaladtunk Estorilon az előkelők szórakozó helyén,
elmentünk a kaszinó előtt, kívülről teljesen jelentéktelen épület,
majd megérkeztünk szálláshelyünkre. Na hova? Az estorili forma-1-es pálya hoteljébe, ahol a hátralevő két portugáliai éjszakát töltjük. A szállásról ugyan a pálya nem látszik, de ugyanúgy, mint Mogyoródon bizonyos pontokról kívülről is látszik az aszfaltcsík, verseny nélkül ez azonban senkit nem hozott lázba. Szerencsére éjszaka nem köröztek, így nyugodtan aludhattunk.
