Elérkezett a nagyon várt nap, az ismerkedés az ország fővárosával Lisszabonnal.

Amíg a közel egy órás autóbuszúttal beérkeztünk a nagyvárosba, addig ismerkedtünk történetével.

Lisszabon a Tejo folyó ( spanyolul Teho-nak, portugálul Tezsu-nak ejtendendő ) tölcsértorkolatának jobb partján helyezkedik el, már nagyon korán lakott település kedvező fekvése folytán. A rómaiak és a mórok is elfoglalták, ezutáni története 1147-től keltezhető, amikor is Alfonz herceg a keresztes hadjáratban résztvevő seregek hathatós segítségével visszafoglalta a várost a móroktól. Rögtön ő lett I. Alfonz, a portugálok királya.

A város a 15. század végi, 16. század elejei nagy felfedezések korában Tengerész Henrik irányítása alatt fejlődött a spanyolokéhoz hasonló tengeri nagyhatalommá és jelentős gyarmatbirodalmat építettek ki, mely a gazdasági fejlődés motorjává vált. Lisszabon akkor igen komoly európai nagyvárossá vált, azonban egy természeti katasztrófa, az 1755 évi nagy földrengés és az azt követő cunami a város 80 %-át a földdel tette egyenlővé. Az akkor regnáló király elmenekült a városból, nem is tette be oda többé a lábát, ezért a megbízottja, Pombal márki szervezte és hajtotta végre a város újjáépítését. Neki köszönheti a modern várostervezés a szabályos négyzethálós városelrendezés gyakorlatát, melynek alapján épült újjá az alsóváros.

Az interneten találtam egy korabeli térképvázlatot.

Ez oly annyira sikeres volt, bár ezt kevesen ismerik - a manhattani várostervezők ezt tekintették példaképnek és alapnak, ezért ilyen ma a new-yorki félsziget elrendezése és aztán ezt vette át rengeteg város a továbbiakban.

A mai város félmillió lakosú, de a konglomerátumaival eléri a két és fél millió főt, ide összpontosul az ország lakosságának negyede és e GDP létrehozás 35%-a. A városnak a turizmus szempontjából három fő része van, az alsóváros a Tejo folyó szintjén, a felsőváros a mellette fekvő domb tetején és a vele szemben lévő dombon a Szent György erőd és a domboldalon a szegényebbek lakta Alfama negyed.

Beérkezve a városba szembetűnő, hogy nem csak adtak a világnak, de előszeretettel másolják annak nevezetes alkotásait. A városba bevezető hídon autózva a mellettünk lévő következő híd a San Franciscó-i Golden Gate híd alteregója, a balparti dombon pedig a Rio de Janeiró-i Krisztus szobor hű mása tekint le és oszt áldást a városlakóknak. A bal parti rész akkor kezdett kiépülni, mert a város gyors ütemben terjeszkedik.

A városnézést a Tejo partján kezdtük, a Belém toronynál, ez az azonos nevű negyedről kapta a nevét, valaha egy szigeten épült és világítótoronyként és védelmi bástyaként szolgált a folyó torkolatában. Aztán feltöltötték a város felé eső ágat,így a folyóparton, a szárazföldön találta magát.

A feltöltött részen a tágas parkban van a háborús áldozatok modrn emlékműve, katonai díszőrséggel és őrségváltási procedúrával.

A park egyik látványossága az a repülőgép, mely először repülte át az Atlanti óceán Brazíliáig.

Tovább sétálva a folyó parti parkban elértük a Felfedezők emlékművét, mely természetesen a felfedezők fő hajótípusát a karavellát mintázza. A fedélzeten, az élükön Tengerész Henrikkel, a felfedezések szellemi atyjával, a nagy utazásokat tett portugál hajósok láthatók, Vasco da Gama mint legismertebb, de a különlegesség, hogy egy nő, nevezetesen Tengerész Henrik felesége is közöttük van.

A tágas parkot egy széles autóút választja el egy impozáns épülettől, utunk következő látnivalójától a Szent Jeromos kolostortól. A kolostort I. Manuel király a felfedezések örömére kezdte építtetni, mely aztán a róla elnevezett stílusú épületek mintapéldánya lett. 100 év alatt készült el, de azóta sok átalakításon ment keresztül. Szerencsére az 1755 évi földrengés viszonyleg épségben hagyta, így közel eredeti szépségében csodálhatjuk ma is meg.

A kolostor temploma sok ismert személynek, természetesen I. Manuelnek valamint Vasca da Gamanak a sírját őrzi.

A legszebb részek azonban a kolostor belsejében rejlenek. Az udvarok, kengők, épületek csodálatos összhangja minden látogatót megfog.

A folyóparttól eltávolodva a Szent György erőd felé vitt az utunk. 

Útközben már az Alfama negyed alján láttuk a Se katedrális homlokzatát

és az előtte elhaladó nevezetes villamost a 28-ast, melyet mi sajnos az idő rövidsége miatt nem próbálhattunk ki, de minden turistának kötelező programként ajánlott, állítólag a mi 2-es villamosunkhoz hasonló városnézési élményt nyújt.

A Szent György erőd a 14. században I. János alatt kapta nevét és ahhoz híven védte a várost, mely fölé magasodva kiváló lehetőséget biztosított annak védelmére. A tömör várfalak jól állták a földrengés kihívását is, így a város romjaiban sem maradt védtelen. Ma az ide látogatók gyönyörködhetnek a csodálatos kilátásban ( megint csak a példa: Gellért hegy ) és a várban lévő látványosságokban.

A várból az alsóváros két főtere ragyogóan látható, a Tejo parti tér

és a főtér is, ami tulajdonképpen két egymás mellett lévő tér, a távolabbin a híres pályaudvar épülettel..

A várból az Alfama negyed meredek, kacskaringós utcáin jöttünk vissza az alsóvárosba.

Visszatérve a főtérre feltekintettünk az erődre.

A főtér, a Rossio

a téren álló obeliszk

Itt megittuk az elmaradhatatlan, talán az olasznál is jobb, kávénkat és az alsóvárosi sétával folytattuk a napot.

Mint látható, nem voltunk egyedül, de innen is egyértelmű volt, hogy mindenkit vonzott a folyópart.

Azért útközben a szabályos utcákon jobbra-balra nézve elénk tárult Lisszabon egyik ékessége a híres, a felsővárosba vezető, Santa Justa lift. Az 1900-ban épített lift az Eiffel iroda tervei szerint, annak stílusában épült.

Kiérve a folyópartra tágas tér fogadott bennünket, melyből díszes kapu vezet az alsóvárosba.

A tér természetesen a város reprezentatív tere, itt állt(n)ak a hivatali fő épűletek, a vámház és az előkelőségek palotái. Itt fogadták a felfedező útról visszatérő hajókat, melyekről itt rakodták ki a messze földről érkezett értékes árukat. Nem véletlenül hívják Kereskedők terének.

A tér közepén I. János lovasszobra

A téren sikerült egy nagy tudású úriemberrel szóba elegyedni, aki lelkesen magyarázta nekünk a látványosságokat, a történelmet és a nevezetes személyiségeket. Mikor már nagyon mentünk volna és el akartunk köszönni, akkor közölte, hogy mennyit kér az idegenvezetésért. Érdekes volt, megérte, de vigyázzatok.

Ezután már szabadidő. Lévén ez az utolsó teljes portugáliai nap és a nagyváros egyébként is vásárlásra csábít, így a csoport bevetette magát az üzletek dzsungelébe, én köszöntem szépen és folytattam a városnézést. Abban az áruházban, ahol a lányokat magukra hagytam a mozgólépcső az alsóvárosból a felsővárosba vitt. Így én rövid séta erejéig próbáltam ott is élményeket gyűjteni, pát szép lámpaoszlop és festett portál innen

Sok templom van ezen a környéken is, ezekből pár belső kép a videón van. 

Miután már lépni is alig bírtunk valahogy megtaláltuk a buszt és jól megérdemelt pihenőre tértünk.

Jó tanács: Lisszabbon legkevesebb három nap, de kényelmesen eltölthető öt nap is ebben a gyöngyszemben.

Számomra egy érdekes tanulság, most visszanézve az akkor készített videókat azok a leggyengébbek, ahol a legtöbb látnivaló van. De majd legközelebb.

.

Búcsú Portugáliától, ismét egy hosszú buszozás, szerencsére többszöri megszakítással, melyeknek során helyes kisvárosok főterei voltak főleg a célpontjaink.

Utolsó portugáliai állomásunk Evora volt, itt is, mint minden ilyen városkában a templom uralja a főtér egyik oldalát.

Ami meglepő volt, hogy a római birodalom milyen óriási területeket hódított meg éshagyta ránk monumentális emlékműveit, itt a templom romjai maradtak viszonylagos épségben.

Ezután elhagyva Portugáliát ismét spanyol földön vándoroltunk tovább.

Itteni megállónk Merida volt, ahol az erőd magasodik a kisváros fölé, emlékeztetve a két ország folyamatos csatározásaira.

Itt is a római emlékek a látványosság részei, itt amfiteátrum, színház és templommaradványok láthatók.

Már indultunk is tovább és elértünk Trujillóba, annak aranyos főterére az elmaradhatatlan templommal.

Mint látható, egy szobor uralja  a főteret, mégpedig a híres, hírhedt konkvisztádor Pizzaro szobra, aki itt látta meg a napvilágot. Ki- ki eldöntheti, hogyan ítéli meg perui tevékenységét, de az biztos, hogy neve kitörölhetetlen a hódítók sorából.

Innen már csak egy ugrás ( három óra buszozás ) volt éjszakai szálláshelyünk, Talavera de la Reina, egy helyes kisváros, mely viszonylag közel van másnapi célállomásunkhoz, Toledóhoz és nem kellett ezáltal oda-vissza felesleget utakat megtenni , mintha Madridban éjszakáztunk volna, nem mellesleg így valamivel rövidebb is volt az út.

Ma az egész napot Toledo felfedezésének szenteljük. Bár általában minden turista kirándulás egy napot szentel ennek a városnak, ez sokkal többet érdemelne.

Mi a szerencsés kezdésként ajánlott kilátóval kezdtük a városnézést, ahonnan kiváló rálátás nyílik erre a páratlan fekvésű királyi városra. A város nagyon régóta lakott település volt, majd állomásoztak itt a rómaiak, elfoglalták a mórok, akik alatt az első aranykor 750 és 1000 között zajlott. Már 1045-ben visszafoglalták a kasztíliaiak és királyságuk központjává tették, melyet meg is őrzött a 16. század közepéig, amikorra a már kinőtt városból Madridba került át a királyi székhely. De a mai napig a spanyol katolikus hitélet központja, melynek csúcsa a katedrális és a benne működő püspökség.

A kilátóról a Tejo folyóval körbevett, dombon fekvő város káprázatos látványt nyújt. Az Alcazar tömör tömbje uralja a dombtetőt, ma a könyvtár kap benne helyet.

A katedrális monumentális épülete 

és egy összkép, mely gyakorlatilag a teljes, falakkal körülvett óvárosi látképet megmutatja.

A városba a falba épített díszes kapukon keresztül lehet belépni.

Az óváros útvesztőjében célszerű egy turistacsoport nyomában haladni, mert akkor viszonylag kevés az esély az eltévedésre és gyorsan juthatunk el a katedrálishoz.

Rögtön szembetűnik a katedrális tornya bármelyik utcácskán is közelítünk feléje.

A szűk utcák közé beszorult katedrális homlokzatának fényképezése nem könnyű mutatvány, idő kell, míg egy jó rálátást talál az ember, ha csoporttal van, ez szinte lehetetlen.

A katedrális méretei és belső díszítése, kiállításai lenyűgözőek, talán a videó tud néhány villanás erejéig ebből valamit érzékeltetni. A sekrestyében a képtár El Greco - miután Görögországból ide vándoroltak, itt élt és alkotott, háza ma múzeumként megtekinthető, szintén sok festménnyel egyetemben - híres festménysorozatának, a szenteknek a képei láthatók többek között.

A kincstárban a körmeneti ereklyetartó impozáns mérete, kidolgozása nyűgöz le.

A kincstárban korabeli kódexgyűjtemény legértékesebb darabjai is megtekinthetők.

A templombelső a szokásos, Spanyolországban általános földtől-plafonig terjedő túldíszített főoltárra lehet és kell rácsodálkozni, de minden részlet, faragás, díszítés külön fejezetre lenne érdemes.

A katedrális különlegessége a transparente, a  képek ezen a nyíláson keresztül tekinthetők meg.

A templombelső kiépítése és szobrai szintén említésre méltók.

Ha sikerül elszakadni a katedrális látványosságaitól, mert az idegenvezetők rémálma itt időre összeszedni a szétszéledt csoportot, akkor máris egy újabb templom, a Szent Tamás felé vesszük az irányt. A kívülről egyszerű templom 

egy csodálatos festményt őriz, El Greco Orgaz gróf temetése című remekét.

A festményen a korabeli arisztokrácia minden szereplője látható, de valamiért nem igazán szerették, de megbecsülték a képet.

A város nagyon jelentős zsidó közösségnek adott otthont, a mórok alatt a muszlimok, keresztények és zsidók jól megfértek egymással, a keresztények lakta városban 1492-ig szép számú zsidó élhetett és élt komoly hitéletet, melyet a fennmaradt zsinagógák támasztanak alá. Legalább három helyrehozott zsinagóga látogatható, de azért magukon viselik az 500 éves keresztény használat nyomait.

Mire mindezt megnéztük, már késő délután volt és még hátravolt 80 km Madridig, így nem maradt más hátra, mint elbúcsúzni ettől a csodaszép várostól, átmenve a Tejo folyó római hídján, méltóképpen megadva a búcsúzás módját.

Mai utunk Madridtól északra a hegyek közé vezetett. Az autópályán haladva láthattuk az elesettek völgyében épített emlékművet hatalmas keresztjével. Maga az emlékmű a spanyol polgárháború mindkét oldali áldozatainak állt emléket, a hegybe hosszasan bevájt barlangban jelképes sírokkal, a végén a főhelyen Franco és a köztársaságiak egyik fő tábornokának egymással szemben felállított emlékművével. Pontosan ezek fölött a sírok fölött a dombtetőn áll az óriási kereszt. Természetesen az egész építmény és koncepció erősen megosztó, hiszen azt sugallja, hogy létezik erről a korszakról egy egységes spanyol vélemény, de próbálkozásnak nem rossz.

Tovább haladva egy másik álom, egy fogadalom megvalósulásának színhelyére érkeztünk, El Escorialba.

Amikor II. Fülöp seregei a 16.század közepén sikeresen megvívták csatájukat a francia seregek ellen, akkor fogadalmat tett, hogy kolostort létesít a győzelem emlékére. Csodák csodája, de megtartotta fogadalmát, így született meg ez a külsőre komor, rostély alaprajzú épületegyüttes.

Az épület közepén a buzgó katolikus király nagy templomot építtetett, de a korabeli épület még meglehetősen dísztelen, puritán volt. Nem is szerették az utódok, de miután itt alakították ki a királyi sírboltot és a rokonság is ide temetkezett szép lassan azért sokkal díszesebbé vált, melynek ékes bizonyítéka a könyvtár terme.

A külső ma is az eredeti formát őrzi.

A palota mellett díszes kert biztosította a szabadban való kellemes időtöltés lehetőségét, mely a nyáron elviselhetetlenül forró madridi időjáráshoz képest felüdülést biztosított az uralkodó családjának és vendégeiknek.

Az épületen belül a templom uralja az egyetlen nagyobb teret.

A főoltár míves kidolgozása is a mély vallásosságot tükrözi.

A király hálószobájának erkélye közvetlenül a templomba építve és a főoltárra nézően lett kialakítva, hogy a mindenkori áhitat számára biztosítva legyen.

A mára már díszített, falikárpitokkal ékesített folyosókon juthatunk el a további részekhez.

Elsőként a királyi panteon, mely a spanyol uralkodóház sírboltja, vörös márvány csarnokban a 16.század óta regnáló összes uralkodó itt van eltemetve.

A felette levő szinten a közeli rokonság sírjai találhatók, közte magyarországi Máriával.

A kolostor viszonylag kicsi, de csodálatos képtárral is rendelkezik, melynek egyik legfontosabb képe Hyeronimus Bosch Szénásszekere volt a sok más rangos kép között.

Végül a csodálatosan dekorált, különleges ritkaságokat őrző könyvtárba jutottunk, mely már egyáltalán nem viselte magán a puritán stílust.

Itt is eltölthettünk volna egy teljes napot, de ránk ma még várt Segovia.

Megérkeztünk és rögtön a parkolóból már kiváló rálátásunk volt a domb tetejét uraló katedrálisra.

A városba a falakba épített egyik kapun léptünk be.

Innen a segoviai vár már csak pár lépés, ezt a várat talán a Disney rajzfilmek mesevárainak ihletőjeként lehet jellemezni kinézete folytán. A várat övező parkba díszes kapun keresztül jutunk be, melyet az építtetője neve és címere díszít. Az itteni uralkodók ennek a területnek voltak független urai, míg a teles spanyol egység ki nem alakult.

A tornyok!

A fő bástya

Sajnos arra nem volt idő, hogy belülről is ismerkedhessünk a királyi palotával, de látogathatóak a korabeli berendezésekkel kiállított termei.

Tekintettel arra, hogy érthető módon a vár a legmagasabb pontján helyezkedik el a vidéknek a kilátópontokról szép látvány tárul elénk, érdekes módon elég kopár környezettel. Ugyanakkor előny, hogy a további látnivalókat már lefelé sétálva érhetjük el.

A főtér egyik oldalát a katedrális monumentális épülete foglalja el, melyet legjobban a már látott képen lehet fotózni. Főhomlokzata nem annyira díszes, belső kiépítését a nagyon kevéssé megvilágított látványosságok miatt inkább a videóban lehet látni. Kerengője a szebbek közül való.

Tovább ereszkedve egy gyönyörű román stílusú templom vonja magára a tekintetet.

A templomok mellett a különleges épületek is jellemzik az óvárost, ezek legismertebbje az úgynevezett csőrös ház, mely a homlokzati fal díszítéséről kapta nevét.

Az utca kanyarulata után tűnt szemünkbe Segovia mindenki által legjobban ismert nevezetessége az aquadukt.

A rómaiak itt létére természetesen az alapítókról szóló szobor sem maradhatott ki, melyet a felírat szerint a vízvezeték létesítésének kétezredik évfordulójára állítottak.

A vízvezeték a várat és a várost látta el a hegyekből jövő friss forrásvízzel, ma a vezeték szakaszainál meg lehet nézni a kialakítás és a működtetés módját.

 Ugye nem mondok újdonságot, hogy a visszafelé úton jót aludtunk a buszban?

Bármennyire is fáradtak voltunk az egész napos kirándulás után, még belefért egy esti, éjszakai madridi séta. A Sol környéki elegáns épületek az esti kivilágításban nagyon jól mutatnak, a hangulat pedig igazán délszaki, itt az esti hűvösebb időt kihasználva nagyjából ilyenkor zajlik az élet, az utcákon és az üzletekben, a vendéglátóipari egységekben tömegek vannak. Számunkra furcsa, de itt természetes, hogy még a legkisebb gyerekek is fenn vannak ilyenkor. Azért éjfél felé mi is lepihentünk, mert reggel csomagolni kellett a hazautazáshoz.

Hol is zárulhatott az út máshol, mint a világ egyik legszebb és leghíresebb múzeumában, a Pradoban. A spanyol festészet leghíresebb alkotóinak műveit csodálhatjuk itt meg, Goya,

Velazguez,

Murillo, El Greco, Zurbaran és a többiek jól áttekinthető, tágas és világos termekben kiállított műveiben gyönyörködhetünk, de emellett olyan remekek is ebben a múzeumban láthatók, mint Dűrer Ádám és Évája,

valamint Hyeronimus Bosch Gyönyörök kertje.

Amikor mi ott voltunk, élt az az opció, hogy a Pradoba szóló jeggyel szigorúan ugyanazon a napon meg lehet nézni a Thyssen-Bornemissza múzeumban kiállított Picasso művet a Guernicát.

Számunkra persze mindez a rendelkezésünkre álló rövid idő miatt nem volt lehetséges, de akinek több idő áll rendelkezésére az feltétlenül nézze meg és utána sétáljon és pihenjen egy jót a madridi városligetben a Retiro parkban.

Innen már a repülőtér következett és egy gyönyörű út élményeivel térhettünk haza.

Mindez tizenkét és fél éve történt. Köszönhetően sógoroméknak, Gábornak és Icunak, akik idén készülnek Portugáliába került szóba ennek a blognak megírása. Számomra nagyon érdekes volt felidézni az akkori emlékeket, remélem segítséget és néhány támpontot ad Nekik és azoknak, akik hasonló utazási terveket fontolgatnak. ,